2013. augusztus 31., szombat

Lopom a sztárom letöltése

Lopom a sztárom
(The Bling Ring, 2013)
Hollywood, Los Angeles. A hírnév megszállottjainak városa. Itt mindenki ki akar tűnni, és ha nem jön össze a színészi sztárság, majd a bűn elvégzi a melót.A megtörtént eseményeken alapuló sztoriban egy tinédzserekből álló csapat tagjai - akiket teljesen elbűvöl a hollywoodi sztárok fényűző élete - úgy próbálják magukévá tenni az amerikai álmot, hogy az interneten lenyomozzák különböző sztárok lakcímeit, majd betörnek házaikba, és értékes ingóságaikkal együtt távoznak. A fiatalok több mint három millió dollár értékben tulajdonítottak el luxustárgyakat, áldozataik között pedig olyan nevekkel találkozhatunk, mint Paris Hilton, Orlando Bloom, Lindsay Lohan, Paul Oakenfold vagy Rachel Bilson.A Bling Ring néven elhíresült rablócsapat története remek tükörképe a mai hírnév- és luxus-hajhászó fiatalság naivitásának. A brahiból bűnöző banda tagjainak esetén keresztül feltárulnak előttünk azok a kísértések, melyeknek kevés tinédzser tudna ellenállni: ami először jópofa balhénak tűnik, könnyedén eldurvulhat, így kapunk végül egy kijózanító betekintést a mai modern kultúrába.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Katie Chang (Rebecca)
Israel Broussard (Marc)
Emma Watson (Nicki)
Leslie Mann (Laurie)
Taissa Farmiga (Sam)
Gavin Rossdale (Ricky)
Stacy Edwards (Marc anyja)
G. Mac Brown (Henry)

Z világháború letöltése

Z világháború
(World War Z, 2013)
A Max Brooks World War Z: A zombi világháború története című könyve alapján készült akció-horror egy ENSZ alkalmazott küzdelmét mutatja be, amint versenyfutást folytat az idővel és a végzettel, hogy megállítsa a zombi fertőzés szétterjedését a világban.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Brad Pitt (Gerry Lane)
Mireille Enos (Karen Lane)
Daniella Kertesz (Segan)
Abigail Hargrove (Rachel Lane)
Fana Mokoena (Thierry)
Fabrizio Zacharee Guido (Tomas)
Sterling Jerins (Constance Lane)
Eric West (Jason)
Matthew Fox (Parajumper)
James Badge Dale (Speke)
David Morse (Burt Reynolds)

Úgy hívlak: Amore letöltése

Úgy hívlak: Amore
(Scusa ma ti chiamo amore, 2008)
Alex a 37 éves reklámszakember magánélete éppen rossz irányba halad, amikor egy reggel véletlenül elgázol egy fiatal motoros lányt. Szerencsére a lány, Niki (aki csak 17 esztendős) nem sérül meg, viszont Alex elviszi őt kocsiján a gimnáziumba?És innentől kezdve minden megváltozik. A lány életkedve, vidámsága és szépsége teljesen elvarázsolja Alex-et, és ekkor már semmi nem állhat szerelmük útjába. Még a 20 év korkülönbség sem.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Raoul Bova (Alex)
Michela Quattrociocche (Niki)
Luca Angeletti (Enrico)
Francesca Antonelli (Susanna)
Francesco Apolloni (Pietro)
Cecilia Dazzi (Simona)
Francesca Ferrazzo (Erica)

Védelmi kód letöltése

Védelmi kód
(The Numbers Station, 2013)
Emerson (John Cusack), a kegyvesztett CIA ügynök még egy utolsó küldetéssel visszanyerheti felettesei bizalmát. Egy kommunikációs központot és egy ott dolgozó hölgyet kell megvédenie.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
John Cusack (Emerson)
Malin Akerman (Katherine)
Hannah Murray (Rachel Davis)
Liam Cunningham (Grey)
Lucy Griffiths (Meredith)
Bryan Dick (David)
Richard Brake (Max)

A búcsúkoncert letöltése

A búcsúkoncert
(A Late Quartet, 2012)
A világhírű vonósnégyes évtizedek óta zenél együtt, bejárta a világot, s mindenhol osztatlan sikert arattak. Huszonöt év sikeres közös munka után a kvartett csellistájánál Parkinson-kórt diagnosztizálnak, s kézremegése lehetetlenné teszi a további munkát. Amikor eldönti, hogy nyugdíjba vonul, ezzel válaszút elé állítja a zenekar tagjait is, miközben elfojtott, ki nem mondott feszültségek kerülnek a felszínre. A búcsúkoncert megmutatja a zenészlét nehézségeit, azt a hihetetlen tudást és munkát, ami egy-egy előadás mögött rejlik, az elhivatottságot és szenvedélyt, amellyel a zenészek szakmájukat képviselik. A film pedig méltó módon idézi meg Beethoven Vonósnégyese No. 14, opus 131 darabját, amelyet a nemzetközileg is ismert Brentano String Quartet játszik.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Christopher Walken (Peter Mitchell)
Philip Seymour Hoffman (Robert Gelbart)
Catherine Keener (Juliette Gelbart)
Imogen Poots (Alexandra Gelbart)
Wallace Shawn (Gideon Rosen)
Mark Ivanir (Daniel Lerner)
Liraz Charhi (Pilar)

Az acélember letöltése

Az acélember
(Man of Steel, 2013)
Clark Kent a Kripton bolygó szülöttje, és még gyerekként érkezett a Földre, egy meteor becsapódásakor. Martha és Jonathan Kent veszik maguk mellé, és felnevelik őt. Clarknak azonban különleges képességei vannak, melyet szeretne valami jóra használni, így egyenes az út a hőssé válás felé.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés

szereplő(k):
Henry Cavill (Clark Kent / Superman)
Amy Adams (Lois Lane)
Russell Crowe (Jor-El)
Kevin Costner (Jonathan Kent)
Diane Lane (Martha Kent)
Michael Shannon (Zod tábornok)
Christopher Meloni (Hardy ezredes)
Dylan Sprayberry (13 éves Clark Kent)
Cooper Timberline (9 éves Clark Kent)
Antje Traue (Faora-Ul)
Laurence Fishburne (Perry White)
Ayelet Zurer (Lara Lor-Van)

Az igaz szerelem receptje letöltése

Az igaz szerelem receptje
(Sma citroner gula, 2013)
Egy romantikus vígjáték, szerelemről, barátságról és bátorságról. Agnes kitűnő séf, imádja a munkáját, boldog párkapcsolatban él, és van egy barátja, akire mindig számíthat. Minden csodásan alakul az életében, azonban hirtelen minden megváltozik. Ugyanazon a napon elveszíti az állását, szerelme kiadja az útját. Kis idő elteltével barátjától kap lehetőséget, hogy társtulajdonosként beszálljon egy újonnan nyíló étterembe, ami jó alkalomnak ígérkezik, hogy rendbe tehesse darabokra hullott életét. Ehhez azonban mindent kockára kell tennie.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés

szereplő(k):
Rakel Wärmländer (Agnes)
Iwa Boman (Röda Faran)
Josephine Bornebusch (Lussan)
Emelie DiJolie (Ida)
Dan Ekborg (Gérard)
Eric Ericson (Kalle Reuterswärd)
Sverrir Gudnason (David)

Gyakornokok letöltése

Gyakornokok
(The Internship, 2013)
Vannak emberek, akik bármit rá tudnak sózni embertársaikra. Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) született kereskedők: bájosak, jó fejek, hazudósak: mindent eladnak ám a cég, amelynek dolgoznak, csődbe megy, és ők elvesztik az állásukat. Kénytelenek új életet kezdeni, csak fogalmuk sincs, merre induljanak. Míg végül néhány szerencsétlen véletlen és még szerencsétlenebb próbálkozás után a Google gyakornokai lesznek. Nem ismerik ki magukat a digitális világban, azt sem tudják, mi az a posztolás és mit jelent az, hogy LOL. Húszévesekkel kell megküzdeniük az új állásért - de ők bármire hajlandóak, és majdnem mindenre képesek: a régi gárda nem adja meg magát.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Owen Wilson (Nick)
Vince Vaughn (Billy)
Dylan O'Brien (Stuart)
Max Minghella (Graham Hawtrey)
Tiya Sircar (Neha)
Rose Byrne (Dana)
Joanna Garcia-Swisher (JoAnna Garcia)

Téged akarlak letöltése

Téged akarlak
(Tengo ganas de ti, 2012)
A nagy sikerű spanyol romantikus dráma "A felhők fölött 3 méterrel" című film folytatása. Hache (Mario Casas) elutazik néhány évre Londonba, de Babit nem tudta kitörölni szívéből, az idő múlásával sem, visszaköltözik Barcelónaba. Mire visszaérkezik, azt tapasztalja, hogy minden megváltozott körülötte, ő is. A Babi új életet kezdett, egy másik férfivel jár. Hace előröl kezd mindent, elköltözik, új barátokat talál, munkát vált. Találkozik egy lánnyal Ginnel (Clara Lago), aki lenyűgözi a fiút különleges természetével vad és őszinte kisugárzásával. Hace végre teljesen túl tud lépni első szerelmén, de amikor újra találkozik Babival és együtt látja őt új vőlegényével összezavarodik és nem tudja mihez kezdjen az újra és újra feltörő érzelmeivel. A halott barát emléke és a két lány közti vívódás az őrület határára sodorják Hache-t, ezért egyre őrültebb kalandokba sodorja magát. El tudja felejteni Babit?

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Mario Casas (Hache)
María Valverde (Babi)
Clara Lago (Gin)
Diego Martín (Alejandro)
Álvaro Cervantes (Pollo)
Marina Salas (Katina)
Andrea Duro (Mara)

Utórengés letöltése

Utórengés
(Aftershock)
Chilében minden megvan, ami kell: fantasztikus tájak, dögös csajok, jóképű pasik, ízletes borok és persze a legvadabb bulik. Tökéletes helyszín egy Gringo becenevű kissé boldogtalan amerikai turistának (Eli Roth), hogy két chilei haverjával (Ariel Levy, Nicolás Martínez) kieressze a gőzt. Jól is alakulnak a dolgok, az utazás maga a mennyország, az egyetlen szépséghiba tán, hogy egy csaj sem jön össze Gringónak. Nem sokkal később azonban megfordulni látszik a srácok szerencséje, amikor megismerkednek három csinos lánnyal: az orosz modell Irinával (Natasha Yarovenko), a vad és bulizós Kylie-val (Lorenza Izzo) és utóbbi komoly nővérével, Monicával (Osvárt Andrea). A lányok beleegyeznek, hogy elkísérik a fiúkat a Valparaíso nevű tengerparti városkába. Az újdonsült barátok remekül érzik magukat együtt, ám miközben egy diszkóban mulatnak, hatalmas földrengés rázza meg a várost. A földi paradicsom egy csapásra pokollá változik, halál és pusztulás mindenütt. Hőseinknek azonban nincs idejük a pánikra, az életükért kell küzdeniük, hiszen fosztogatókkal és szökött fegyencekkel gyűlik meg a bajuk, nem beszélve az elkerülhetetlen utórengésekről.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Eli Roth (Gringo)
Nicolás Martínez (Pollo)
Ariel Levy (Ariel)
Natasha Yarovenko (Irina)
Lorenza Izzo (Kylie)
Osvárt Andrea (Monica)
Selena Gomez (Lisa)
Marcial Tagle

A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék letöltése

A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék
(A.C.A.B.: All Cops Are Bastards, 2012)
Három olasz rohamrendőr vezényletével teszi törvény adta dolgát egy rendőrosztag. Hozzájuk csatlakozik egy fiatal rendőr, aki megdöbbenve szembesül vele, hogy a rohamrendőrök a senkiföldjén, senki által el nem ismerve tevékenykednek: utaznak rájuk a futballhuligánok, és minden pillanatban szabály- és törvénysértés után kutat közöttük az ügyészég. A munkájuk pedig szó szerint élet-halálharc közepette zajlik, ahol a jó döntés meghozatala nem feltétlenül egyezik a törvény írott szavával.

 További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Pierfrancesco Favino (Cobra)
Filippo Nigro (Negro)
Marco Giallini (Mazinga)
Andrea Sartoretti (Carletto)
Domenico Diele (Adriano)
Eugenio Mastrandrea (Giancarlo)
Roberta Spagnuolo (Maria)

A kolónia letöltése

A kolónia
(The Colony,2013)
Az éghajlat szélsőséges viszonyai miatt 2045-re a Föld még életben lévő lakossága elszigetelt földalatti kolóniákban él. A telepek elsődleges feladata a betegségek visszaszorítása és kellő mennyiségű élelmiszer termelése a populáció számára. A Hetes számú kolónia vezetője Briggs (Laurence Fishburne) pár katonával az oldalán a távoli Ötös számú kolóniába indul, miután vészjelzést kaptak a testvértelepről. Az extrém hideg időjárást leküzdve az Ötös számú telepen egy túlélőt találnak, akinek elmondása és a talált nyomok alapján Briggs és csapata szembesül azzal, ami az ő kolóniájukat is fenyegetheti. A két telep között fekvő egykor volt nagyváros romjain keresztül visszaküzdve magukat Briggs az Ötös számű telepen látottaktól is váratlanabb változásokkal találja magát szembe, melyeknek felelőse, a telepen maradt erőszakos társa, Mason (Bill Paxton).

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Laurence Fishburne (Briggs)
Bill Paxton (Mason)
Kevin Zegers (Sam)
Charlotte Sullivan (Kai)
John Tench (Viktor)
Atticus Dean Mitchell (Graydon)
Romano Orzari (Reynolds)
Dru Viergever

Szemfényvesztők letöltés

Szemfényvesztők
(Now You See Me, 2013)
A film egy bűvészcsapatról szól, akik bankot rabolnak, majd zsákmányukat az előadás közben megosztják a nézőközönséggel. Két különleges ügynök, Dylan az FBI-tól és Alma az Interpol-tól próbálják őket leleplezni, és véget vetni üzelmeiknek.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Michael Caine (Arthur Tressler)
Dave Franco (Jack)
Morgan Freeman (Thaddeus Bradley)
Mark Ruffalo (Dylan)
Jesse Eisenberg (Atlas)
Woody Harrelson (Merritt Osbourne)
Isla Fisher (Henley)
Michael Kelly (Fuller)
Mélanie Laurent (Alma Dray)
Odessa Sykes (Josepha Hickey)

2013. augusztus 28., szerda

Volt egyszer egy család letöltés

Volt egyszer egy család
(É stato il figlio, 2012)
Napról napra tengeti életét a Ciraulo-család Szicília egyik legromosabb házában. Nicola, a családfő keményen dolgozik, és imádja a tengernél tölteni szabadidejét népes famíliájával. A nehézségek ellenére is szépen élnek, míg egy nap lányukat eltalálja és megöli a maffiaharc egy eltévedt tölténye. A pletykák, melyek arról szólnak, hogy az így elhunyt vétlen áldozatok családját a kormány bőkezű kártérítéssel illeti, azt eredményezik, hogy a gyászolók vészesen kiköltekeznek, mielőtt még bármi pénz érkezne hozzájuk. A film rámutat, hogyan tudja a hirtelen jött gazdagság reménye egy válságos időszakot átélő család életét teljesen szétzilálni.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
 szereplő(k):
Toni Servillo (Nicola Ciraulo)
Alfredo Castro (Busu)
Giselda Volodi (Loredana Ciraulo)
Fabrizio Falco (Tancredi Ciraulo)
Aurora Quattrocchi (Nonna Rosa)
Alessia Zammitti (Serenella Ciraulo)
Benedetto Raneli (Nonno Fonzio)

Én és te letöltés

Én és te
(Io e te, 2012)
A kissé magának való tinédzser, Lorenzo (Jacopo Olmo Antinori) azt hazudja otthon, hogy síelni megy az osztálytársaival, helyette azonban leköltözik a pincébe. A fiú a külvilágtól végre elzárva csak maga lehet - lustálkodhat, pihenhet, leselkedhet, vagy éppen zenét hallgathat és olvashat. Arra a legkevésbé sem számít, hogy tervét megzavarják: váratlanul betoppan 23 éves féltestvére, Olivia (Tea Falco). A lányt szinte nem is ismeri, és első ránézésre aligha lehetnének különbözőbbek: ő a problémás pasikat és a drogokat habzsolja, melyek lassan felemésztik. Lorenzóhoz hasonlóan Olivia is menekül a világ elől, és sokkal esendőbb, mint amilyennek tűnik. A fiúnak egy csapásra fel kell nőnie, hogy megmentse nővérét függőségeitől, illetve leginkább önmagától.

 További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés

szereplő(k):
Jacopo Olmo Antinori (Lorenzo)
Tea Falco (Olivia)
Sonia Bergamasco (Lorenzo anyja)
Veronica Lazar (Lorenzo nagyanyja)
Tommaso Ragno (Ferdinando)
Pippo Delbono (pszichológus)

Felcsípve letöltés

Felcsípve
(20 ans d'écart, 2013)
Alice negyvenéves, elvált divatmagazin szerkesztő, akit semmi más nem érdekel a szakmáján és karrierjén kívül. Munkájában maximalista, de bármennyire is áhítozna egy főszerkesztői állásra, valami hiányzik ehhez az életéből. Az a valami pedig egy férfi. Ebben játszik kezére a szerencse, egy nála húsz évvel fiatalabb egyetemista srác személyében, akit véletlenül ismer meg egy repülőúton, majd sorozatos véletlenek folytán félreérthetetlen helyzetben fotózzák le őket. A hirtelen jött "kalandtól" viszont a munkahelyén olyan pasifalónak kezdik látni, aki így akár még főszerkesztő is lehetne. Alice tehát kap a lehetőségen, és a fiatal srácot afféle trendi kellékként felhasználja az áhított főszerkesztői pozíció megszerzéséhez. A divat világába belepottyanó tini azt hiszi, viszonya, a roppant csinos szerkesztőnővel akár komolyabbra is fordulhat, amiről Alice a kezdetekben hallani sem akar. Ám nem könnyű az események irányítása, ha szerelem veszi át a hatalmat cselekedeteink irányítása felett és kezdeti kihasználást követően a szépséges szerkesztőnő is kezd belehabarodni az ártatlan tinédzserbe.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Virginie Efira (Alice Lantins)
Pierre Niney (Balthazar Apfel)
Charles Berling (Luc Apfel)
Gilles Cohen (Vincent Khan)
Amélie Glenn (Lise Duchene)
Camille Japy (Elisabeth Lantins)
Michaël Abiteboul (Simon)

A Föld után letöltés

A Föld után
(After Earth, 2013)
Az emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami.
Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül.Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes - de a tét hatalmas.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Will Smith (Cypher Raige)
Jaden Smith (Kitai Raige)
David Denman (McQuarrie)
Sophie Okonedo (Faia Raige)
Sacha Dhawan (pilóta)
Zoë Kravitz (Senshi Raige)
Glenn Morshower (Velan)
Isabelle Fuhrman (Rayna)
Lincoln Lewis (Bo)

Transz letöltés

Transz
(Trance, 2013)
Állítólag műtárgyat lopni könnyű. Aki elég tökös, elég ötletes, és tényleg nagyon akarja a pénzt, annak sikerülni fog. Simon (James McAvoy) egy aukciósház alkalmazottja, és bebizonyítja: ő is meg tud lovasítani egy értékes festményt. De rafinált tette elkövetése után sajnos egy másik régi mondás is beigazolódik: nincs tökéletes bűntény. A bajokat részben az okozza, hogy átmenetileg szövetkezni volt kénytelen egy műkincsrabló bandával, részben az, hogy akció közben nagyon beütötte a fejét: így aztán teljesen elfelejtette, hova rejtette el a milliókat érő képet. A banda főnöke (Vincent Cassel) mindent megpróbál, hogy emlékeztesse őt, de a kínzás sem segít. Így aztán felbérelnek egy hipnózissal foglalkozó pszichológust (Rosario Dawson), hogy vezesse be őket szövetségesük titkos gondolatai közé. Minél mélyebbre merülnek Simon tudatalattijába, annál több titokra bukkannak. Vágy, valóság és hipnotikus álom összekeveredik, a határok elmosódnak pedig a festménynek lennie kell valahol.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
 szereplő(k):
James McAvoy (Simon)
Rosario Dawson (Elizabeth)
Vincent Cassel (Franck)
Tuppence Middleton (a fiatal lány)
Danny Sapani (Nate)
Lee Nicholas Harris (mentős)
Sam Creed (DJ)

Nyitott szívvel letöltés

Nyitott szívvel
(A coeur ouvert, 2012)
Mila és Javier őrületen szerelemesek voltak egymásba az elmúlt tíz évben. Mindketten megbecsült sebészek és mindketten rendkívül szenvedélyesek a munkájuk kapcsán. Mindig nagy gondot fordítottak rá, hogy megőrizzék egymás iránti rendkívüli szeretetüket és ellenálltak a kísértésnek, hogy megadják magukat a mindennapi élet rutinjának. Ámde Mila nem várt terhessége, együttesen a kórházi munka erősödő nyomásával, arra vezeti Javiert, hogy egyre keményebben igyon, s végül fel is függesztik a férfit a munkából. Szembesülve a démonaival, Javier egy távolabb és távolabb sodródik Milától. Mégis, amikor a kapcsolatot igazi komoly veszély fenyegeti, Javier készen áll bármit megtenni azért, hogy visszanyerje a nőt.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Juliette Binoche (Mila)
Edgar Ramirez (Javier)
Hippolyte Girardot (Marc)
Amandine Dewasmes (Christelle)
Aurélia Petit (Sylvie)
Bernard Verley (Masson)
Romain Rondeau (David)

Másnaposok 3 letöltés

Másnaposok 3.
(The Hangover Part III, 2013)
Úgy hívják magukat: Farkasfalka. Nem mintha bármi közük volna a farkasokhoz. Nem vadak, nem veszélyesek, a prérin egy napig sem bírnák ki. Csak jó barátok, akik nagyon szeretnek bulizni, és nincs szerencséjük. Először egy Las Vegas-i, azután egy thaiföldi lagzi ürügyén ütötték ki magukat úgy, hogy teljesen elfelejtették mindazt az őrült, lehetetlen, felfoghatatlan és életveszélyes kalandot, amin egy éjszaka alatt keresztülmentek. Most nincs esküvő. Nincs legénybúcsú. Nem történhet semmi baj elvileg. Mert ha a Farkasfalka beindul, jó eséllyel követi őket a katasztrófa is.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Bradley Cooper (Phil)
Ed Helms (Stu)
Zach Galifianakis (Alan)
Justin Bartha (Doug)
Jamie Chung (Lauren)
Heather Graham (Jade)
John Goodman (Marshall)
Ken Jeong (Mr. Chow)
Melissa McCarthy (Cassie)

A Zöld urai letöltés

A Zöld urai
(Epic, 2013)
Az erdő mélyén különös lények élnek és furcsa dolgok történnek - mind biztos távolban az emberi szemektől. A világunkkal párhuzamosan létezik egy eddig sosem látott dzsungelbeli civilizáció, melyben a jó és a rossz örök küzdelme folyik. Egy csoda folytán egy fiatal lány is belekeveredik ebbe a fantasztikus világba, ahol néhány furcsa társ oldalán kénytelen keresztülverekednie magát a gonoszok csapdáin, hogy megmentse a titkos világot és a miénket.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Amanda Seyfried (Mary Katherine hangja)
Josh Hutcherson (Nod hangja)
Colin Farrell (Ronin hangja)
Christoph Waltz (Mandrake hangja)
Jason Sudeikis (Bomba hangja)
Beyoncé Knowles (Tara királynő hangja)
Aziz Ansari (Mub hangja)
Chris O'Dowd (Grub hangja)

Szex az ex után letöltés

Szex az ex után
(My Awkward Sexual Adventure, 2012)
A túlzottan visszafogott könyvelőnek Jordan Abrams-nek (Jonas Chernick) nem csak a munkája, szexuális élete is unalmas. Erre un rá barátnője Rachel (Sarah Manninen) és szakít vele. Jordan ebben nem törődik bele bármire hajlandó, hogy visszaszerezze a lányt. Először legjobb barátjához fordul Dandak (Vik Sahay) aki hírhedt szerencsejátékos. Később találkozik a nagyvilági táncosnővel Juliaval (Emily Hampshire). Üzletet kötnek: Jordan segít neki anyagi gondjai megoldásában, Julia pedig bevezeti a szexuális játékok és kalandok rejtelmeibe.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Jonas Chernick (Jordan Abrams)
Emily Hampshire (Julia Bowe)
Sarah Manninen (Rachel Stern)
Vik Sahay (Dandak Sajal)
Melissa Marie Elias (Reshma)
Randy Apostle (Rabbi Finklestein)
Jessica Burleson (Melanie)

Lotte és a holdkő titka letöltés

Lotte és a holdkő titka
(Lotte ja kuukivi saladus, 2011)
Egy éjszaka két különös szerzet lopózik be Barkácsfalvára, és átkutatják Klaus, az öreg vándorkutya kofferjét. Amikor Lotte tetten éri őket, elejtik a kofferből kivett követ, és eliszkolnak. Kiderül, hogy a kő bonyolult szerkezetet rejt. Lotte és Klaus felkerekedek, hogy megkeressék Klaus kirándulócimboráit, akiknél további két kő van. Útjuk során megismerkednek Voldemarral, az esőcseppgyűjtő disznóval, a háromfülű holdnyulakkal, a szerelmi bánatban szenvedő Paul macskával és más érdekes figurákkal.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Evelin Pang (Lotte hangja)
Margus Tabor (Klaus hangja)
Mikk Jürjens (Tik hangja)
Tonu Oja (Rihv hangja)
Priit Voigemast (Paul hangja)
Tonu Kark (Ville hangja)
Lembit Ulfsak (Fred hangja)

Tajtékos napok letöltés

Tajtékos napok
(L'écume des jours, 2013)
Egy olyan világban, ahol fahéjas cukor illatú rózsaszín bárányfelhőkön is lehet utazni, vagy olyan kocsikon, amelyeknek nincs kereke, hanem rezgő lábakon haladnak előre, Colin, a tehetős fiatalember, a koktélzongora feltalálója mindennél jobban vágyik a szerelemre. Olyan lányt keres, akit őszintén tudna szeretni. Legjobb barátja, Chick, valamint szakácsa Nicolas közreműködésével megismerkedik az elragadó Chloé-val és szárba szökken szerelmük Duke Ellington híres "Mood Indigo" dallamaira. Az egymás iránt fellángoló érzelmeik mindenen felülemelkednek, szerelmük humorban, bolondosságban sincs híján. A szerelmüket beteljesítő álomszerű esküvőjükön arról is biztosítják egymást, hogy az életükben esetlegesen felmerülő nehézségeket közösen győzik le. A nem várt fejlemények azonban sokkal hamarabb következnek be, mint várnák. Chloé hirtelen megbetegszik. Lótuszvirág nő a mellkasában. Az orvosi kiadások okán elszegényedett Colinra vár a feladat, hogy sajátos, egyedülálló gyógymódokat kifejlesztve megmentse imádott szerelmét.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Audrey Tautou (Chloë)
Romain Duris (Colin)
Omar Sy (Nicolas)
Gad Elmaleh (Chick)
Charlotte Lebon (Isis)
Alain Chabat (Jules Gouffé)
Aissa Maiga (Alise)
Philippe Torreton (Jean Sol Patre)

Halálos iramban 6 letöltés

Halálos iramban 6.
(The Fast and the Furious 6, 2013)
Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Domot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek otthonukba, és egyesíthessék családjaikat.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Michelle Rodriguez (Letty)
Dwayne "The Rock" Johnson (Luke Hobbs)
Vin Diesel (Dominic Toretto)
Luke Evans (Owen Shaw)
Gina Carano (Riley)
Tyrese Gibson (Roman Pearce)
Sung Kang (Han)
Ludacris (Tej Parker)
Jordana Brewster (Mia Toretto)
Paul Walker (Brian O'Conner)

A mennyországot választom letöltés

A mennyországot választom
(Preferisco il paradiso, 2010)
A film Néri Szent Fülöp életéről szól. A főhős Szent Ignáchoz indul, hogy az engedélyét kérje ahhoz, hogy Indiába mehessen misszionáriusként. Róma felé tartva azonban látva a sok kallódó, csellengő, szegény gyereket úgy dönt, hogy életét az ő sorsuk jobbá tételének szenteli.

 További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Gigi Proietti (San Filippo Neri)
Francesca Antonelli (Zaira)
Adriano Braidotti (Alessandro)
Roberto Citran (Capurso bíboros)
Emiliano Coltorti (Camillo)
Francesco Grifoni (Aurelio)
Sebastiano Lo Monaco (Nerano herceg)
Antonio Mazzara (Galiotto)

Emberrablás letöltés

Emberrablás
(Kapringen, 2012)
A szomáliai partoknál egy teherszállító hajót feltartóztatnak a kalózok, és túszul ejtik a legénységet. Idegőrlő tárgyalás kezdődik a fogva tartók és a hajó dán tulajdonosa között, amelynek tehetetlen szenvedőalanyai a legénység tagjai, köztük egy szakács és egy mérnök. A tárgyalásokat Koppenhágában egy irodából vezénylik öltönyös férfiak, akik irodájukból nem tudják átérezni, hogy min mennek keresztül alkalmazottaik a halálfélelem és nélkülözés közepette. Egy profi túsztárgyaló tanácsára az emberélet nem számít nekik, csak a rideg számok, a cég ezért semmiképp nem hajlandó a kalózok túlzó követeléseinek engedni, akik a legénység kivégzésével fenyegetnek.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Johan Philip Asbaek (Mikkel Hartmann)
Soren Malling (Peter C. Ludvigsen)
Dar Salim (Lars Vestergaard)
Abdihakin Asgar (Omar)
Roland Moller (Jan Sorensen)
Linda Laursen (Anette Ludvigsen)
Amalie Ihle Alstrup (Maria Hartmann)
Amalie Vulff Anderse (Kamilla Hartmann)

A nagy Gatsby letöltés

A nagy Gatsby
(The Great Gatsby, 2013)
A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét (Carey Mullingan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Leonardo DiCaprio (Jay Gatsby)
Carey Mulligan (Daisy Buchanan)
Tobey Maguire (Nick Carraway)
Isla Fisher (Myrtle Wilson)
Joel Edgerton (Tom Buchanan)
Amitabh Bachchan (Meyer Wolfsheim)
Jason Clarke (George Wilson)
Callan McAuliffe (fiatalkori Jay Gatsby)

Sötétségben - Star Trek letöltés

Sötétségben - Star Trek
(Star Trek Into Darkness, 2013)
Az Enterprise legénységét hazahívják, mivel a flottát elpusztították és minden, amit az képviselt, veszélybe került. Kirk kapitány hát útra kel, hogy elfogja az embert, aki mindezért felelős. Ráadásul kettőjüket közös múlt köti össze, Kirknek személyes elszámolnivalója is van a terroristával. Az üldözés sok áldozattal jár, főképp, hogy Kirknek szem előtt kell tartania a legfontosabb feladatát is: vigyázni a legénységére.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Chris Pine (James T. Kirk)
Zachary Quinto (Spock)
John Cho (John Cho)
Bruce Greenwood (Christopher Pike)
Simon Pegg (Scotty)
Benedict Cumberbatch (John Harrison)
Karl Urban (Bones)
Zoe Saldana (Nyota Uhura)
Alice Eve (Dr. Carol Marcus)
Peter Weller (Admiarl Marcus)

A sziget letöltés

A sziget
(Ostrov, 2006)
Licoln 6-Echo (Ewan McGregor) és Jordan-2 Delta (Scarlett Johansson) több száz társukhoz hasonlóan szigorú ellenőrzés alatt élnek, mindegyikük abban reménykedik, hogy kiválasztják a Szigetre, amely az egyetlen lakható hely maradt a Földön. Lincoln azonban hamarosan rájön, minden hazugság, amit eddig saját magáról és a világról tudott, a Sziget meséje pedig a legkegyetlenebb átverés. Miután kiderül számukra, hogy holtan értékesebbek, mint élve, Lincoln és Jordan megszöknek a zárt létesítményből.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Ewan McGregor (Lincoln 6-Echo/Tom Lincoln)
Scarlett Johansson (Jordan 2-Delta/Sarah Jordan)
Sean Bean (Merrick)
Djimon Hounsou (Albert Laurent)
Steve Buscemi (McCord)
Michael Clarke Duncan (Starkweather)
Ethan Phillips (Jones 3-Echo)

A méhek világa letöltés

A méhek világa
(More Than Honey, 2012)
Az elmúlt öt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
rendező: Markus Imhoof
forgatókönyvíró: Markus Imhoof, Kerstin Hoppenhaus
zeneszerző: Peter Scherer
operatőr: Attila Boa, Jörg Jeshel
producer: Helmut Grasser, Markus Imhoof, Thomas Kufus, Pierre-Alain Meier
vágó: Anne Fabini

Gingerclown letöltés

Gingerclown
(Gingerclown 3D,2013)
Egy csapat Los Angeles-i középiskolai diák iskola utáni szabadidejét tölti a Hollywood-i hegyek közelében, amikor váratlanul összetalálkoznak a biciklijét hegynek fölfelé tekerő, hazafelé tartó Sam Tully-val, az iskola közismert lúzerével. Sam egy átlagos tinédzser aki bármit megtenne annak érdekében, hogy Jenny, - az iskolai focicsapat quarterbackjének, Biff-nek a barátnője - felfigyeljen rá. Biff és a haverjai eltökélten győzködik Sam-et, hogy menjen be az elhagyatott vidámparkba és bizonyítsa rátermettségét egy beavatási ceremónia keretében, ahol fődíjként akár a lány is az övé lehet. Sam elfogadja a kihívást, de Jenny nem hagyja, hogy egyedül vágjon neki a kalandnak és utána megy a vidámparkba, maga mögött hagyva Biff-et és a feldühödött bandát. Azonban az ominózus, évek óta elhagyatott park, a sötétség leple alatt furcsa meglepetéseket tartogat a fiatalok számára.Olyan lényeket akik amellett, hogy mindig képesek időt szakítani bizonyos tudományos elméletek megvitatására és egymás bosszantására, rendkívüli módon élvezik ártatlan áldozataik kínzását is. Ezek a szörnyek nagy élvezettel hajkurásszák áldozataikat és igyekeznek velük a lehető legszórakoztatóbb módon végezni. Letépni a fejüket és játszadozni a koponyájukkal, vagy csak elbeszélgetni arról, hogyan szeretnék eltölteni életük utolsó perceit. Szerencsére főszereplőink nem veszítik el egykönnyen a fejüket és amíg a rejtélyes Gingerclown és csatlósai elől menekülnek, megtalálják a módját, hogy bosszút álljanak a park lakóin és elmeneküljenek a vészjósló helyről vagy mégsem?

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Tim Curry (Gingerclown)
Ashley Luke Lloyd (Sam)
Erin Hayes (Jenny)
Michael Cannell-Griffiths (Biff)
Brad Dourif (Worm Creature)
Sean Young (Nelly the Spiderwoman)
Lance Henriksen (Braineater)
Michael Winslow (Stomachcrumble)

2013. augusztus 22., csütörtök

Zambézia letöltés

Zambézia
(Zambezia, 2012)
Egy fenséges vízesés peremén, Afrika szívében terül el Zambézia csodálatos madárvárosa, amit a bölcs és harcedzett Őszkarom vezet. Vijju, a fiatal sólyom hősünk apja, Sudár akarata ellenére elhagyja a távoli otthonukat, hogy csatlakozzon a tekintélyes Hurrikán védelmi repülőosztaghoz, akiket Csőrnagy képez ki Zambézia egének védelmére. Vijju édesapja utánaered, de az áskálódó leguán, Budzo foglyul ejti, miközben a menedék megtámadására készül. Vijju-nak és a lelki társának, Pihének össze kell szedniük minden repülési tudásukat és egy nagy adag diplomáciát, hogy megmentsék a városukat Budzo szörnyű összeesküvésétől.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Jeremy Suarez (Vijju hagja)
Abigail Breslin (Pihe hagja)
Samuel L. Jackson (Sudár hagja)
Leonard Nimoy (Őszkarom hagja)
Richard E. Grant (Morgonc hangja)
Jamal Mixon (Laza hagja)
Jeff Goldblum (Csőrnagy hangja)
Deep Roy (Bandzsiri hagja)
Tania Gunadi (Csiri hangja)
Jim Cummings (Budzo hangja)
Corey Burton (Neville hangja)
Noureen DeWulf (Pavi hangja)

A hallgatás szabálya letöltés

A hallgatás szabálya
(The Company You Keep, 2012)
Sharont (Susan Sarandon),az egykori Weather Underground mozgalom aktivistáját váratlanul őrizetbe veszik egy harminc évvel korábban elkövetett bankrablásban való részvételért. Ben (Shia Labeuof) ambiciózus riporter lévén kiugró lehetőséget lát a letartóztatott nő sztorijában, így nyomozni kezd a mozgalom egykori aktivistái után. Így fedi fel Jimet, a lányát egyedül nevelő ügyvédet, (Robert Redford) akit a bankrablásban életét vesztett biztonsági őr megölésével vádolnak, ám a hatóságoknak azóta sem sikerült kézre keríteniük. Jim a hírekből értesülve Sharon letartózátásról, úgy dönt, hogy saját és lánya épségének érdekében felkutatja egykori szeretőjét és aktivistatársát Mimit (Julie Christi). Az agresszív újságíróval és az FBI-jal a nyomában kénytelen felkutatni ország különböző pontjain élő egykori társait, hogy segítségükkel rátaláljon Mimire, aki egyszer és mindekorra tisztázhatja az őt ért vádak alól.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Susan Sarandon (Sharon Solarz)
Robert Redford (Jim Grant)
Shia LaBeouf (Ben Shepard)
Julie Christie (Mimi Lurie)
Sam Elliott (Mac McLeod)
Brendan Gleeson (Henry Osborne)
Terrence Howard (Cornelius)
Stanley Tucci (Ray Fuller)
Richard Jenkins (Jed Lewis)
Anna Kendrick (Diana)
Nick Nolte (Donal)
Brit Marling (Rebecca Osborne)

Kolibri kód letöltés

Kolibri kód
(Hummingbird, 2013)
Kolibri kód a különleges egység volt katonája, Joey Jones (Jason Statham) története. Katonai bíróság elé állítják, majd hajléktalanként az utcán találja magát. Egy éjjel betör a Covent Garden egyik lakásába, és rájön, hogy a luxus penthouse üresen fog állni három hónapig. Talál hitelkártyát, kocsi kulcsot és egy jól feltöltött bankszámlát, ami csak arra vár, hogy ő megdézsmálja - ő azonban arra használja fel ezt a helyzetet, hogy egyenesbe jöjjön és munkát szerezzen. Leáll az ivással és a drogokkal, és beáll mosogatónak egy kínai étterembe. Hamarosan előléptetik ajtónállóvá és nem hivatalos kidobóvá. Olyan hatékonysággal dolgozik, hogy felkelti egy kínai gengszterfőnök figyelmét, aki felbérli sofőrnek és végrehajtónak.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Jason Statham (Joey Jones)
Vicky McClure (Dawn)
Benedict Wong (Mr. Choy)
Siobhan Hewlett (Tracey)
Ian Pirie (Pimp)
Christian Brassington (Forrester)
Senem Temiz

Mellékhatások letöltés

Mellékhatások
(Side Effects, 2013)
Emily (Rooney Mara) és Martin (Channing Tatum) fényűző életet éltek, mindenük megvolt, amire csak vágytak, egészen addig, míg Martin belső kereskedés miatt börtönbe nem került. Négy év után a fiatal feleséget épp úgy letaglózza férje szabadulása, mint mikor lecsukták: képtelen örülni az együtt töltött időnek, mély depressziója öngyilkossági kísérletbe kergeti. Emily felkeresi Jonathan Banks (Jude Law) pszichológust, abban reménykedve, hogy a terápiák, és az antidepresszánsok kirántják elkeseredettségéből, és újra élvezni tudja az életet. De Emily tünetei nem változnak, egyre sötétebb gondolatai már-már az őrületbe kergetik őt. Ekkor dönt úgy Banks, hogy egy új gyógyszert ír fel a fiatal nőnek, azonban a nem várt mellékhatásokkal senki nem számol.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Rooney Mara (Emily Taylor)
Jude Law (Jonathan Banks)
Channing Tatum (Martin Taylor)
Catherine Zeta-Jones (Dr. Victoria Siebert)
Mamie Gummer (Kayla)
Vinessa Shaw (Dierdre Banks)
Greg Paul (Biztonsági Őr)
David Costabile (Carl Millbank)
James Martinez (Beat Cop)
Andrea Bogart (Tracey Sutton)

Lore letöltés

Lore
(2012)
A második világháború végnapjaiban járunk. Ahogy a szövetségesek a végső csapást mérik a német haderőkre, úgy omlik össze a fiatal Lore (Saskia Rosendahl) és testvérei élete. A tinédzsernek rá kell döbbennie, hogy a világ, amelyben felnőtt, maga volt a hazugság: náci szülei, akiket feltétel nélkül szeretett és tisztelt, igazából háborús bűnösök.A Fekete-erdő környékét megszálló amerikai hadsereg letartóztatja a szülőket, a 17 éves lány egyik napról a másikra a család vezetőjévé válik, az ő feladata lesz gondoskodni négy fiatalabb testvéréről. A cél: átvágni a felégetett és kifosztott Németországon, hogy 900 kilométert megtéve elérjenek a Hamburg mellett élő nagymamájukhoz. Az utazás során lassan feltárul előttük a náci propaganda hamissága, és rá kell döbbenniük, hogy az életüket csak úgy folytathatják, ha szembenéznek szüleik bűneivel.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Saskia Rosendahl (Lore)
Nele Trebs (Liesel)
André Frid (Günther)
Mika Seidel (Jürgen)
Kai-Peter Malina (Thomas)
Nick Holaschke (Peter)
Ursina Lardi (anya)

A nagy nap letöltés

A nagy nap
(Den Store dag, 2004)
Anna egy esküvőszervező, aki a barátjával, Jesperrel, Dánia egyetlen homofóbiás meleg fickójával intézi a nászügyeket. Mindkettőjüknek magánéleti problémáik vannak, és nyilvánvalóan egyszerűbb számukra mások boldogságát egyengetni, mint a saját szerelmi életüket rendbe tenni. Egy "üzemi baleset" azután teljesen felforgatja az életüket: Anna ugyanis beleszeret az egyik ügyfelükbe. A szerelem teljesen elveszi az eszét, miért ne lehetne a férfi az övé, csak az övé?!

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Louise Mieritz (Anna)
Nikolaj Steen (Anders)
Henrik Prip (Jesper)
Christian Tafdrup (Lars)
Frank Thiel (Steen)
Trine Dyrholm (Signe)
Kristian Ibler (Klaus)

Hogyan nevezzelek? letöltés

Hogyan nevezzelek?
(Le prénom, 2012)
A negyvenes Vincent életében először apa lesz. Ez alkalomból meghívja vacsorára a testvérét, Élisabeth-et, a sógorát, Pierre-t és a gyermekkori barátját, Claude-ot. Miközben a feleségére, Annára várnak, a vendégek kérdések özönével árasztják el a leendő apát. Ám minden a feje tetejére áll, amikor megkérdezik, hogyan fogják hívni a kis jövevényt. Vincenték ugyanis az Adolphe nevet szánják a kisfiúnak. A névadás körül parázs vita bontakozik ki, amelyben régi sérelmek és titkok is felszínre kerülnek.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Patrick Bruel (Vincent)
Guillaume De Tonquedec (Claude)
Charles Berling (Pierre)
Valérie Benguigui (Élisabeth)
Judith El Zein (Anna)
Francoise Fabian (Françoise)
Alexis Leprise (Apollin)
Juliette Levant (Myrtille)
Bernard Murat (Szülész)

Camille letöltés

Camille
(Camille redouble, 2012)
Camille és Eric még középiskolás korukban szeretnek egymásban. Az iskolát befejezve összeházasodnak és egy gyermekük is születik. Házasságuk azonban huszonöt év elteltével szétesni látszik, Eric egy fiatalabb nőért elhagyja családját. Camille kétségbeesésében egy szilveszteri buli alkalmával annyi alkoholt iszik, amitől kómába esik. A kórházban azonban már tizenhat éves önmaga ébred fel, elhunyt szülei újra életben vannak és neki újra iskolába kell járnia, ahol természetesen újra találkozik Erickel. A tinédzser Camille tudatában későbbi életében elkövetett hibáival- megpróbálja életét máshogy alakítani: szüleivel kedvesen viselkedik, Eric iránt érzett vonzalmát pedig megpróbálja elnyomni, hogy felnőtt korának keserűségeit nem keljen újra éreznie.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Noémie Lvovsky (Camille Vaillant)
Samir Guesmi (Éric)
Judith Chemla (Josepha)
India Hair (Alice)
Yolande Moreau (Camille anyja)
Michel Vuillermoz (Camille apja)
Denis Podalydes (Alphonse)

A hívás letöltés

A hívás
(The Call, 2013)
Casey-t egy bevásárlóközpont parkolójából rabolják el. Segélykérő telefonhívása a tapasztalt operátorhoz, Jordanhez fut be. A lány megmentésére forró nyomon indult nyomozást nehezíti, hogy Casey eldobható telefonjának pozícióját nem tudják bemérni, valamint, hogy elrablója a rendőrséget félrevezetve többször is autót cserél. Terve azonban nem tökéletes és sikerül beazonosítani személyét. Mivel nyilvántartott lakcímén már nem áll ház, a rendőrség a gyanúsnak vélt szomszédos házat rohanja le, eredménytelenül. Jordant nem hagyja nyugodni a helyzet és maga is a helyszínre megy. Mialatt a szomszédos házban kutat nyomok után egy, a telefonhívásokból ismerős zajra lesz figyelmes. A hang forrását követve egy csapóajtóra bukkan.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Halle Berry (Jordan Turner)
Abigail Breslin (Casey Welson)
David Otunga (Jake Devans felügyelő)
Morris Chestnut (Paul Phillips felügyelő)
Michael Eklund (Michael Foster)
Michael Imperioli (Alan Denado)
Justina Machado (Rachel)
José Zúńiga (Marco)

Kísérleti egerek vagyunk? letöltés

Kísérleti egerek vagyunk?
(Tous cobayes?, 2012)
Jean-Paul Jaud filmjei mára már meghatározóak a környezettudatos bio-dokumentumfilmek műfajában. A Vigyázat ehető! - a francia bioforradalom és a Severn, gyermekeink hangja, a környezetszennyezés, a környezettudatosság és az egészséges táplálkozás égető problémájával szembesítette a nézőket. A filmek egyik fő erénye, hogy a gyerekekben is tudatosítja az ökológiai érzékenység, a környezettudatossá válás fontosságát. Újabb filmje a Kísérleti egerek vagyunk? (Tous cobayes?) egy kísérletet mutat be a genetikailag módosított élelmiszerek veszélyeiről. "A földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön."

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
rendező: Jean-Paul Jaud
forgatókönyvíró: Jean-Paul Jaud
zeneszerző: Gabriel Yared
operatőr: Amar Arhab, Joel Pierron, Cyril Thépenier
narrátor: Philippe Torreton
vágó: Vincent Delorme

Ködben letöltés

Ködben
(V tumane, 2012)
A Szovjetunió nyugati határvidéke, 1942-ben: a német megszállás alatt álló területen a helyi partizánok brutális ellenállást folytatnak.Kisiklatnak egy vonatot nem messze a falutól, ahol Sushenya él a családjával. A vétlen Sushenyát a németek a szabotőrökkel együtt elfogják, de a felelős tiszt úgy dönt, hogy nem végzi ki őt a többiekkel együtt, inkább szabadon engedi. Sushenyát emiatt árulónak bélyegzik a helyiek, és a partizánok közül Burov és Voitik a keresésére indulnak, hogy bosszút álljanak rajta. A sűrű erdő mélyén azonban a barátság vagy az ellenségeskedés nem számít már, de az árulás és a hősiesség közötti határ is eltűnik.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Vladimir Svirskiy (Sushenya)
Vladislav Abashin (Burov)
Sergei Kolesov (Voitik)
Nikita Peremotovs (Grisha)

Starbuck letöltés

Starbuck
(2011)
David Wozniak (Starbuck) egy negyvenes éveiben járó független, nonkonformista, látszólag kötöttségek és felelősség nélkül élő férfi. Korához képest éretlen és komoly adóssággal küzd, amit felettébb gyanús módon próbál rendezni. Miután legjobb szándéka ellenére cserbenhagyja a családi - baráti futballcsapatot, megtudja, hogy a barátnője közös gyermekükkel várandós. Szerelme azonban nem bízik benne s a kicsit egyedül szeretné felnevelni. Elhatározza, hogy rendbe teszi az életét, felelős emberré és apává válik, de otthon egy ügyvéd várja, aki tudatja vele, hogy ötszázharminchárom gyerek biológiai apja, akik közül többen törvényes jogi keretek között szeretnék megtudni, hogy ki ő.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Patrick Huard (David Wozniak - Starbuck)
Julie LeBreton (Valérie)
Antoine Bertrand (Avocat)
Dominic Philie (Frere sombre)
Marc Bélanger (Frere sympathique)
Igor Ovadis (Pere de David)
David Michael (Antoine)
Patrick Martin (Étienne)

A hipnotizőr letöltés

A hipnotizőr
(Hypnotisören, 2012)
Amikor egy kisvárosban a helyi rendőrség egy brutálisan meggyilkolt férfi holttestére bukkan, akinek családját ugyan olyan kegyetlenséggel mészárolták le, a nyomozók tehetetlenné válnak és segítségül hívnak egy külső szakértőt. Erik, a valaha elismert ám mára megbélyegzett hipnotizőr csak vonakodva hajlandó segíteni a családi mészárlás egyetlen túlélőjén, az élet-halál között lebegő tinédzserfiún. Egy megszállott nyomozó kitartó munkájának köszönhetően azonban lassan körvonalazódnak a gyilkosság rejtélyes körülményei, és egy rég elfeledett családi titkokra is lassan fény derül. Lasse Hallström legújabb svéd krimijében tökéletesen megfér egymás mellett a misztikus bűnügyi szál és a régi sérelmekből kibontakozó családi dráma.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Tobias Zilliacus (Joona Linna)
Mikael Persbrandt (Erik Maria Bark)
Lena Olin (Simone Bark)
Helena af Sandeberg (Daniella)
Jonatan Bökman (Josef)
Oscar Pettersson (Benjamin)
Eva Melander (Magdalena)

Ébredés letöltés

Ébredés
(Broken, 2012)
Rufus Norris megrázó filmdrámájában, az Ébredés című, Észak-Londonban játszódó filmben a vagány ifjú hölgy, a tizenegy éves Skunk (Eloise Laurence) számára a nyári szünet épp csak elkezdődött, csupa remek program várna rá. Ehelyett szemtanúja lesz annak, ahogy a szemben lakó, otromba Mr. Oswald szinte agyonveri Ricket, a kedves, kicsit zavarodott fiút, aki szintén a szomszédban lakik. Skunk ártatlanságának ezzel befellegzett. Apja (Tim Roth) igyekszik segíteni félelmein, de az otthon, a környék, az iskola - mégis mind álnok tereppé válik számára, ahol a boldog gyermekkori bizonyosság helyét átveszi a kétség, és egy bonyolult, meghasadt világ képe. Skunk utolsó vigasza Rickkel való kimondatlan barátsága, de végül egy olyan választás elé kerül, amelyben neki kell döntenie: marad-e ebben a most megismert világban, vagy elhagyja örökre.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Eloise Laurence (Skunk)
Robert Emms (Rick Buckley)
Tim Roth (Archie)
Cillian Murphy (Mike Kiernan)
Rory Kinnear (Bob Oswald)
Bill Milner (Jed)
Zana Marjanović (Kasia)
Lino Facioli (Stephen)
Denis Lawson (Mr. Buckley)

Gyilkos vágyak letöltés

Gyilkos vágyak
(Passion, 2012)
Christine fiatal és rámenős reklámcégvezető Berlinben. Karrierjét New Yorkban akarja folytatni, azonban az előléptetéséhez szükséges átütő siker munkájában - mely meggyorsítaná tervét - nem jön el. Isabelle tehetséges kreatív, aki ontja magából a jobbnál-jobb ötleteket. Egy új okostelefon marketingtervének koncepcióját dolgozza ki, mely hatalmas sikert arat cégükön belül. Christine, Isabelle ötletében látja a hiányzó elismerést tervének megvalósításához. Dicséretekkel halmozza el és gyengéd érzelmekkel, flörtölgetve manipulálja a naiv lányt, hogy Londonba utazva tökéletesítse reklámkoncepcióját. Miközben külföldön tartózkodik, ötletét Christine sajátjaként adja el és ezzel a két nő közötti halálos hatalmi harc, melyet egy közös szerető iránti féltékenység is tüzel, kezdetét veszi.

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Rachel McAdams (Christine)
Noomi Rapace (Isabelle James)
Paul Anderson (Dirk)
Karoline Herfurth (Dani)
Rainer Bock (Bach)
Ian T. Dickinson (detektív)
Alexander Yassin (gondnok)

Menedék letöltés

Menedék
(Safe Haven, 2013)
Kate szörnyű múltja elől menekül, amikor egy kis észak-karolinai városba költözik. Elhatározza, hogy kerüli a személyes kötődéseket, ezért nem barátkozik senkivel. A gyönyörű, de félrevonuló nő kérdéseket vet fel a helyiek szemében. A kétgyerekes özvegy apa, Alex, illetve szomszédasszonya, Jo mégis közel kerül hozzá, és ő szép lassan megnyílik nekik...

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Julianne Hough (Katie Feldman)
Josh Duhamel (Alex Wheatley)
Cobie Smulders (Jo)
Cullen Moss (Deputy Bass)
Mike Pniewski (Robinson)
Ric Reitz (Mulligan rendőrfőkapitány)
Christopher Cozort (Ügyfél)
David Lyons (Tierney)

Vasember 3 letöltés

Vasember 3.
(Iron Man 3, 2013)
A pimasz, ámbár zseniális milliomos szuperhős Tony Stark, vagyis Vasember olyan ellenséggel találja magát szemközt, aki nem ismeri a lehetetlent. Stark szerencsére úgy dönt, felveszi a kesztyűt és titokzatos ellensége nyomába ered, a küzdelem azonban minden tekintetben próbára teszi.Vasembernek nincs más választása, meg kell óvnia a számára legfontosabbakat, és a túlélés (valamint a világ épsége) felszerelésén, találékonyságán és ösztönein múlik. A küzdelem során talán végre megtalálja a választ is az őt oly régóta kísértő kérdésre: vajon a páncél teszi az embert, vagy az ember teszi a páncélt?!

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Robert Downey Jr. (Tony Stark / Vasember)
Guy Pearce (Aldrich Killian)
Gwyneth Paltrow (Virginia 'Pepper' Potts)
Sir Ben Kingsley (a Mandarin)
Don Cheadle ( James Rhodes / War Machine)
Cobie Smulders (Maria Hill)
Paul Bettany (Jarvis hangja)
Rebecca Hall (Maya Hansen)
William Sadler (Sal Kennedy)
James Badge Dale (Eric Savin)

Likvidálva letöltés

Likvidálva
(The Expatriate, 2012)
Ben Logan a CIA ex-ügynöke lányával Brüsszelbe költözik és egy mulitnacionális cég biztonsági szakértőjeként vállal munkát. Egy reggel váratlan események sorozatával szembesül: cégét megszüntetik, bankszámláit törlik, kollégái eltűntek és munkatársa az életére tör. Rádöbben, hogy egy nemzetközi összeeskűvés egyik célpontjaként őt és lányát bizonyos körök likvidálni akarják. Az európai nyugodt élet reménye pillantok alatt szertefoszlik és az exügynöknek ismét a túlélésre és lánya biztonságára kell koncentrálnia. Az életüket fenyegető sorozatos merényleteket kicselezve Ben egy segítővel nyomozni kezd. Az összeeskűvés szálai a szövevényes és sok titokkal terhelt múltba vezetnek...

További információk,linkek,letöltések itt:<>
2013 filmek letöltés
szereplő(k):
Aaron Eckhart (Ben Logan)
Olga Kurylenko (Anna Brandt)
Liana Liberato (Amy)
Neil Napier (Derek Kohler)
Kate Linder (Principal Gibbins)
David Bark-Jones (Marty Braemer)
Garrick Hagon (James Halgate III)